A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó" vagy.
Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be.
Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának
egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi része ennek az intelligenciának. Arra is rájössz,hogy minden, ami igazán számít - a szépség, a szeretet, a kreativitás,
az öröm, a lelki béke -,az elmén túli birodalomból származik.
ELKEZDESZ FELÉBREDNI.”
…………………..
A könyv bekezdéseinek a nagy része meditatív olvasásra való,
amelynek során az ember alapvetően nem azért olvas, hogy új információt szerezzen,
hanem hogy közben egy másik tudatállapotba kerüljön.
Ez az oka annak, hogy akárhányszor újraolvashat egy-egy bekezdést,
és minden alkalommal frissnek, újnak érzi.
Csak a jelenlét állapotában leírt vagy kimondott szavak rendelkeznek
ilyen átalakító erővel,
olyan erővel, amely képes jelenlétre ébreszteni az olvasót.
...........................................................
A gondolatra figyelve, egyfajta tudatos jelenlétet érzel -
mélyebb énedet - mintegy a gondolat mögött.
A gondolat ekkor elveszíti fölötted hatalmát, s gyorsan elül,
mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele.
Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak.
Amikor a gondolat elül, szakadást - egy „elme nélküli" hézagot -
tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában.
Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek,
ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak.
A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel.
Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát,
amelyet az elme általában eltakar.
Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül.
A „gondolkodó figyelése" helyett úgy is létrehozhatsz hézagot, avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod.
Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot!
Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan,
elme nélküli időrést hozol létre,
amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol.
Ez a meditáció lényege.
Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt,
ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységnek szenteled,
amely csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez,
s így maga a rutintevékenység válik a céllá.
Valahányszor pl. lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre,
minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve!
Légy teljesen jelen!
Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet,
amely ezzel a tevékenységgel kapcsolatos!
A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát stb.!
Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot,
és figyeld meg lélegzeted áramlását!
Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.
Értsd meg mélyen, hogy csak a jelen pillanattal rendelkezel!
Állítsd a mostot életed középpontjába!
Amíg ez idáig az időben éltél, és csak rövid látogatásokat tettél a mostba, tedd át lakhelyedet a mostba, és csak akkor tegyél rövid látogatásokat a múltba és a jövőbe,
amikor élethelyzeted gyakorlati tennivalói azt feltétlenül szükségessé teszik!
Mindig mondj igent a jelen pillanatra!
Minél inkább az időre összpontosítasz - a múltra és a jövőre -,
annál inkább elveszíted a mostot, a létező legértékesebb dolgot.
Soha, semmi sem történt a múltban: minden a mostban történt.
Soha semmi nem fog történni a jövőben: minden a mostban fog történni.
Tedd szokásoddá, hogy elvonod figyelmedet a múltról és a jövőről,
amikor csak nincs rájuk szükséged!
Lépj ki az idő dimenziójából, amikor csak mindennapjaid ezt lehetővé teszik.
Ha nehéznek találod, hogy direkt módon lépj be a mostba, akkor kezdd azzal, hogy megfigyeled elméd szokásos hajlamát, ahogy igyekszik elszökni a mostból.
Azt tapasztalod majd, hogy a jövőt általában jobbnak vagy rosszabbnak képzeled el,
mint a jelent. Ha az elképzelt jövő jobb, mint a jelen,
akkor az reményt és a várakozás kellemes érzését nyújtja.
Ha rosszabb, akkor szorongást kelt. Mindkettő illúzió.
Az önmegfigyelésen keresztül automatikusan egyre több jelenlét lép be az életedbe.
Amint észreveszed, hogy nem vagy jelen, máris jelen vagy.
Valahányszor képes vagy megfigyelni az elmédet, már ki is léptél annak csapdájából.
Elméd - gondolataid, érzelmeid és a különféle helyzetekre adott reakcióid -
őreként légy jelen!
Legalább akkora érdeklődéssel figyeld reakcióidat,
mint a helyzetet vagy a személyt, amely, illetve aki reagálásra késztet!
Azt is figyeld meg, hogy milyen gyakran terelődik figyelmed a múlt vagy a jövő felé!
Ne értékeld és ne elemezd azt, amit megfigyelsz!
Ne csinálj belőlük személyes problémát!
A megfigyelt dolgok bármelyikénél erőteljesebb valamit fogsz így érezni:
magát az elméd tartalma mögötti, nyugodt, megfigyelő jelenlétet, a csöndes figyelőt.
Ha az adott helyzet erős érzelmi töltésű reakciót vált ki belőled,
akkor különösen intenzív jelenlétre van szükséged: amikor pl. énképedet fenyegeti valami;
amikor félelmet kiváltó kihívással kell szembenézned;
amikor „a dolgok rosszra fordulnak";
vagy amikor egy múltbeli, érzelmi gátlás kerül a felszínre.
Ezekben az esetekben hajlamos vagy „tudattalanná" válni.
A reakció vagy érzelem eluralkodik rajtad, azzá „válsz".
Teljesen a hatása alá kerülsz, az szabja meg minden tettedet.
Magyarázkodsz, hibáztatsz, támadsz, védekezel...
Csakhogy ez nem te vagy, ezt nem te teszed, hanem a reaktív minta,
a szokásos túlélési üzemmódjában működő elméd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése