Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.
Nyomasztó látvány tárult elé, hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.
Mikor megkérdezte a növényeket, hogy mi a baj,..
A tölgy azt mondta: – Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő.
A fenyő azt válaszolta:- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlő így felelt: – Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni,
mint a rózsabokor.
A király egyetlen egy, élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben,
az árvácskát.
Így szólt az árvácska: – Amikor elültettél, árvácskát akartál.
Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna.
Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét.
Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, hát azzá leszek, ami vagyok – legjobb tudásom szerint.
“Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez,
hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése